Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


"PADDY AND THE RATS
A „közös” története!
Avagy Patkányok a Fedélzeten!

 

 

 

Nem túl hosszú történetünk 2008 tavaszán kezdődött.

 

 

 

Amikor is 2 miskolci zenekar elhatározta, hogy összefog és közös turnéra indul Magyarországon. Még Paddy és Seamus a The Rocketsban a 70-es évek koszos rock’n rollját addig Joey és Vince zenekara Disco Express néven csillogó glam- pop-punkot játszott. Ismerték már egymást egy ideje, de ebben az esetben kizárólag a közös érdekek hozták őket össze. Így közösen kibéreltek egy turnébuszt és az országutakat koptatva, az alkohol és a kilométerek által felszabadított időt kihasználva egyre jobban megismerték egymást. Hamar kiderült hogy sok közös van bennük. Mindahányan Sex Pistols fanok, odavannak az ír kocsma zené-ért és egyaránt érdeklődnek a kelta kultúra és szubkultúra iránt, de hasonló az ízlésük a filmek, és az irodalom terén is.Ja,és persze mindannyian ápolják a kapcsolatot Jameson és Guinness urakkal. A turnénak hamar vége lett, de otthon minden ugyanúgy folytatódott, mint az úton. Összejártak. Hol kocsmázni, hol jammelni Paddy házi stúdiójába, szintén Mr.Jameson és Guinness társaságában. A nyár folyamán szülővárosukban Miskolcon is játszottak néhány közös bulit, de legszívesebben törzshelyükön a fő utcán található Shannon  pub-ban mulatták az időt. Az 1ik koncert után azonban sikerült közösen verekedésbe keveredniük, miután a koncert alatt egyikük barátnőjét molesztálni próbálták. Az esetet túlélték, de azáltal, hogy az „ellenség” simán lepatkányozta őket, megszületett valami Paddy agyában. Mégpedig az hogy miért ne lehetnének valóban egy csapat. A patkányok. Hiszen a zenélés mellett rengeteg idejük maradt még a semmit tevésre. Így azt az időt közös zenélésre és ivásra is fordíthatnák. Játszanak olyan zenét, amit mindannyian szeretnek és verekedjenek továbbra is közösen.
Másnap felhívta Vince-t, hogy mit szól az ötlethez. Természetesen tudjuk a választ, különben ezt most nem olvasnátok.  Az sem volt kérdés hogy Joey (azaz már Joseph) és Seamus is csatlakozik hozzájuk.

 

 

 

  Az első dal egy Paddy szerzemény a Hurry Home volt, amihez a házi stúdiójában felhasznált egy hegedű sampler programot és így mutatta meg a többieknek. Azonnal érezték, hogy pont ez ami kell nekik. Így elkezdtek hegedűst keresni. A dalt közben Vince megmutatta egy barátjának, aki a Miskolci Egyetem Rocky klubjának dj-je, és aki azonnal elkezdte játszani. A Hurry Home a vártnál is sokkal jobb fogadtatásban részesült. Közben megismerkedtek néhány kelta punk zenekar munkásságával és nyilvánvalóvá vált, hogy még egy harmonikás és egy banjos is szükségeltetik, hogy teljes legyen a produkció. De azért elkezdtek további dalokat írni és mindenhol zenészek után kérdezősködni. Még hirdetést is adtak fel. Népzenészeket kerestek punk rock hoz! Persze senki nem jelentkezett! Beköszöntött az ősz. És még mindig sehol senki. Aztán október közepén egyszer csak kaptak egy telefonszámot. A szám egy nagybőgősé volt, aki a Miskolci Szimfonikus Zenekarban játszik de szabadidejében megtanult harmonikázni is. Sonny első találkozásuk alkalmával pár óra leforgása alatt feljátszott a stúdióban minden addig elkészült dalt és azonnal elvállalta a hegedűs beszerzését is. Következő alkalomra lehívta a stúdióba egy barátját, aki a Miskolci Szimfonikus Zenekarban brácsázik, hogy hallgassa meg a dalokat. Aztán pár nap múlva lementek újra Paddyhoz a stúdióba és felvették az összes hegedű sávot. Mivel Sam (mert így hívják a hegedűst) azonnal magáénak érezte a produkciót, így rögvest vásárolt egy skót dudát és 2 ír furulyát.

 

 

 

Így végre hivatalosan is megalakult a zenekar 2008 novemberében és elkezdődtek az élő próbák. A teljes műsor 2 hét alatt állt össze, mindösszesen 4 próba alatt. Első koncertjüket, a miskolci egyetemvárosban található Rocky klubban adták, 2008. december 11-én, ahol annak ellenére, hogy kizárólag az iwiw-en és a myspace-en reklámozták, telt házas bulit adtak.

 

 

 

 A koncerteken, azaz RATSHOW-kon, a saját dalok mellett olyan klasszikusokat hallhatunk, mint pl. a Friggin In the Riggin a Sex Pistols tól, a Bugger Off, az Auld Lang Syne, a Whiskey In the Jar, a Drunken Sailor a Wild Rover, a My Bonnie, a Black Velvet Band vagy épp a Green Day Minority című dala. És a vicc kedvéért zárásként a Rednex Cotton Eye Joe –jának punk átirata. Paddy és patkányai a 2009-es évben szeretnék kihasználni a csatornák adta lehetőséget és szabadon grasszálni a hazai és külföldi koncert-termek és pubok között.

 

 

 

„ A célunk, hogy egy  kocsmát csináljunk az egész országból”

 

 

 

 

Hail to Éire!"

 

 


 

 

 

Képgaléria

Paddy And The Rats

Dátum: 2010.10.23
Fénykép: 34
Mappák: 0

Tago

Dátum: 2010.10.23
Fénykép: 0
Mappák: 0